Mindenkit nyom?

Ma rámtört a felelősségtudat. Hogy baszki, tnyleg én vagyok ennek a gyereknek az anyja, és hogy ennyi, innentől kezdve örökké. Hogy ez kicsit nyom. Más is van ezzel így? vagy mindenkinek habos babos rózsaszín? Leakadtam most ezen. Hogy mennyire rajtam múlik minden, ami az ő életével kapcsolatos, hogy mennyire oda kell figyelnem, és észnél kell lennem. És lesz nekem ehhez türelmem? Vagy erőm? Hitem? Jókedvem? Tejóég...

Ma ezt loptam az Összefogás Fanniért-től

Nem az a lényeg, hogy mit gondolnak rólad! Az vagy aminek tartod magad. Magadnak felelj meg, és élj úgy, hogy esténként nyugodt szívvel és tiszta lélekkel aludj el.

http://www.facebook.com/osszefogasfanniert

Delalamm: First the one then the other

Aki még nem hallotta Lamm Dávidot, pótolja de izibe'. Megvettem a CD-jét, és azóta az megy nálunk, immár 2 hónapja kb., éjjel nappal, a gyerek is erre alszik. Pont az a fajta finom, művelt, kimunkált, ám mégis laza, játékos zene, amitől egyből elkap engem a hatalmasboldogság, és szerelmes leszek az életbe újra és újra. 12 szám van rajta, egytől egyig kedvenc. Kalapot le, és hatalmas köszönöm, mert évek óta nem szereztem új CD-t, ami ennyire bejött volna.

Kendő vagy Manduca? és az új mottóm is

Francba, mégis átmegyek amolyan babablogba, pedig tökre nem akartam. Na, megtanultam - illetve megtanították hogyan kell a babocskát a hátamra kötni. Hát mitnemondjak, ez ultranehéz. lesz mit gyakorolnom. Viszont kaptam egy manducit kölcsön, kipróbáltuk - egyenlőre csak itthon, de nem volt jó, a lába nem áll jól benne, meg valahogy az az érzésem, hogy messze van tőlem a gyerek. Akendőben meg odasimul egészen szorosan, tényleg, mintha még ki sem jött volna.

Nem vagyok az az ősanya típus, sosem gondoltam volna, hogy valaha kendőben fogom hurcibálni a babámat. Most meg... nem tudom elképzelni, hogy babakocsiba tegyem. Pedig megyünk vissza a birkák földjére (jejj :)) és ott elgondolkoztató, az eső és a szél miatt legfőképp.

Áááá, és együtt fürödtünk. Ha valaki ezt nem tette volna meg a babszemjével, akkor pótolja, mert kurta jó! Én nagyon élveztem, babocska kicsit kevésbé, de ő nem szeret fürdeni valami oknál fogva (tán azért, ami történt vele, amikor kijött a magzatvízből, vagy ahogy a PIC-en fürdették... tudjafranc). Állandüan kapaszkodót keres, a talpaival, mint a pókember igyekszik felragadni a falra, vagy a lábamra, vagy bárhova. Mindenesetre én imádtam. Pucéron összebújni, melegvízben egymáshoz simulni. Nyammmmmm

Ja, és új mottóm is van: A clean house is the sign of a wasted life.

Photo Friday: Texture

Erő?

Azt hittem, hogy nem lesz erőm... aztán most meg itt ülök, és nézem a TV-t, amit már ugye az olimpia óta nem sikerült. (akkor is lelkiismeretfurdalva, sunyin szoptatás közben). DrB ma ment vissza a Birkákhoz, mi is megyünk jövő héten, én meg paráztam az egyedülléttől a gyerekkel, aki szemmel láthatóan a többemberes kategóriába sorolható.

És most alszik, vagy úgy tesz, de csendben van, és én meg itt ülök és üresíthetem a fejemet,  a Szex és New Yorkkal... mert ez volt az első csatornán, amit bekapcsoltam. A férjem meg sokezer mérföldre (mert ott abban mérnek) alszik már. Egyedül nehezen pakol ki, csoda, hogy az ágyneműt megtalálta.

És itt ülök és azt gondolom, hogy az élet szép...

Esetleg ez itt Dánia?

Csak mert tegnap valami bűzlött. De annyira ám, hogy a szomszéd bácsi kinyitotta a bejárati ajtaját és ventilátorral próbált szabadulni a szagtól. Amikor arra jártam, rámpillantott, és a lehető legtermészetesebben közölte, hogy a francia barátja megint sajtot küldött, és ő ismét elkövette azt a hibát, hogy nem futott le a kertbe kibontani.

Azannya, hát milyen sajt az ilyen? Hát nem vagyok benne biztos, hogy kérnék belőle... Még 4 órával később is szivárgott be a folyosóról hozzánk az illata.

A Garay

Egyszer még ezer éve voltam a régi Garay piacon. Akkoriban még életkorilag is és a hely jellegéből adódóan is megilletődéssel vegyes páni félelemmel követtem az osztálytársamat, ki viszont otthonosan mozgott a terepen. Zsúfolt volt, sötét és hangos - nekem legalábbis, hiszen én budai lányként a Fény utca piac úri közönségéhez voltam szokva (na nem a mostani Mammutos, hanem a régi, tudod).
És akkor most a Garay-t is megépítették. Olyan is. A piactéren főként import áruk, kedvetlen eladók lézengenek. Korán és tán szombaton egykét nénike némi áruval, de nem vészes. Húsbolt van, de abból is csak pár nyitva. Az emeleten van egy bolt, amolyan ABC, talán Coop, vagy Penny nem tudom, de nagyon szar. Van egy DM, az olyan, mint mindenhol, egy kínai, egy használtruci bolt, meg néhány egyéb üzletecske, egy Príma Pék, egy ázsiai étkezde és egy kifőzde. És én emiatt járok ide. Mennyeien főznek, jók az adagok, és megéri a pénzét. Nem mondom, hogy olcsó, de nem durva.

ÖOsszességében a Garay piac most olyan, mint egy félighalott város. Nincs jellege, és üres is...

Minden gyerek abbahagyja

Meglehet, mégiscsak  babás blog leszek... áááá nem, az bizton nem.
Na most csak annyit, hogy úgy tűnik minden gyerek abbahagyja egyszer az állandó sírást. Babocs múlt héten, az orvos látogatása után tette meg, az első kúp beadásakor. Azóta a férjem adott  neki még egyet, én meg még kettőt, szóval összesen 4et használtunk el egy hét alatt. Azért némi lelkiismeret furdalásom van miatta, hogy akkor én most nyugtatózom a gyereket? De végülis kb 3 hétig hallgattam reggeltől estig, hogy sír, azt hiszem ennyit lehet, és végülis tényleg csak homeopátia. Na magyarázom a bizonyítványomat és önigazolok.

Viszont csodás kisbaba, élmény vele lenni. De azt senki nem mondja el, hogy milyen irdatlan nehéz is ez. Sírás ide vagy oda, én szinte megszűntem létezni, mert reggeltől reggelig a babával vagyok, pár percekig egyedül. Főként amikor alszik, de pl éjjel akkor sem. Majd biztos lesz másként is.

Azért van ebben valami nagyon végleges, ha az embernek gyereke lesz.

Photo Friday: On the Horizon

... ehh, ez a gyerek csak sír és sír

Hasfájós lenne? Na de akkor miért reggel kezdi a bőgést? És bizony ma megadtam magamat a saját bizonytalanságomnak, és elvittem az orvoshoz. Ugyan nézze már meg, van-e valami baja. Homeopátiás sztárorvos - véletlenül nekünk ő a területileg beosztottunk. Pluszban még csókos is vagyok nála, hátugye nagy a család, és az ilyen jellegű embereket valaki mindig ismeri. Naszóval elbaktattunk, a gyerek makk és egészséges, de kapott homeos bogyót, meg kúpot.
(itt abbahagytam az írást, és másnap folytattam)

Szóval tegnap beadtam neki a kúpot, amikor kezdte a nyinyogást, mert már tényleg cincákban az idegeim. És láss csodát, azóta a gyermek mosolyog, beszélget, egy kis tünemény. Jejj. Vibrocil kúp a neve, csupa homeopátia van benne, és nekünk ezt az állandó nyűgösséget legyőzte egyenlőre. Bódog vagyok tőle nagyon.

Jó pap is... na de a papné?

Nahát akkor most az van, hogy ismét és újra és újra rá kell jönnöm, hogy lósz@rt nem sikerült megtanulnom a nemizgulás művészetéből. Izgulok, és ráfeszülök a dolgokra. És már meditálni sem tudok, ma konkréte a fürdőszoba padlóján feküdtem egy uszkve 4 percet, és próbáltam lelazulva semmire gondolni. Aztán meg mégegyszer a ligetben a légzéses, kézzel lerázós történetet előadtam. Kicsit jobb. De fejben azért kurtára ott kell lenni, mert egyébként a józan eszemet is.

Merügye az emberben van egy ideális kép a családról, hogy mosolygó babácskával sétálunk kézenfogva, miután a megfőzött csodaebédet közösen elfogyasztottuk. Ühüm. Hát nem főzök, legtöbbször csak vánszorogni tudok már, amikor együtt megyünk sétálni - nekem az addigra a harmadik, és a babocs nemhogy nem mosolyog, hanem egyenesen üvölt. Mertpersze hasfájós, és emellé még nemalvós is. Napközben 30-40 perceket szundikál, a többit szinte végigsírja. Ringatni kell a senekét, azt szereti nagyon. De kitartásom eredményeképpen azokban a percekben, amikor nem álmos, és éppen nem kell pukkanatni, makkantani, valóban rötyög. És ez segít. Sokat. Mert azért nekem is olykor eltörik a mécses.... gyenge vagyok, pedig babocs egészséges, szép. És van. Szóval számat befogom, és ringatom a drága kis popóját.

Photo Friday: Modern Life