Mindenkit nyom?

Ma rámtört a felelősségtudat. Hogy baszki, tnyleg én vagyok ennek a gyereknek az anyja, és hogy ennyi, innentől kezdve örökké. Hogy ez kicsit nyom. Más is van ezzel így? vagy mindenkinek habos babos rózsaszín? Leakadtam most ezen. Hogy mennyire rajtam múlik minden, ami az ő életével kapcsolatos, hogy mennyire oda kell figyelnem, és észnél kell lennem. És lesz nekem ehhez türelmem? Vagy erőm? Hitem? Jókedvem? Tejóég...

Minden gyerek abbahagyja

Meglehet, mégiscsak  babás blog leszek... áááá nem, az bizton nem.
Na most csak annyit, hogy úgy tűnik minden gyerek abbahagyja egyszer az állandó sírást. Babocs múlt héten, az orvos látogatása után tette meg, az első kúp beadásakor. Azóta a férjem adott  neki még egyet, én meg még kettőt, szóval összesen 4et használtunk el egy hét alatt. Azért némi lelkiismeret furdalásom van miatta, hogy akkor én most nyugtatózom a gyereket? De végülis kb 3 hétig hallgattam reggeltől estig, hogy sír, azt hiszem ennyit lehet, és végülis tényleg csak homeopátia. Na magyarázom a bizonyítványomat és önigazolok.

Viszont csodás kisbaba, élmény vele lenni. De azt senki nem mondja el, hogy milyen irdatlan nehéz is ez. Sírás ide vagy oda, én szinte megszűntem létezni, mert reggeltől reggelig a babával vagyok, pár percekig egyedül. Főként amikor alszik, de pl éjjel akkor sem. Majd biztos lesz másként is.

Azért van ebben valami nagyon végleges, ha az embernek gyereke lesz.

... ehh, ez a gyerek csak sír és sír

Hasfájós lenne? Na de akkor miért reggel kezdi a bőgést? És bizony ma megadtam magamat a saját bizonytalanságomnak, és elvittem az orvoshoz. Ugyan nézze már meg, van-e valami baja. Homeopátiás sztárorvos - véletlenül nekünk ő a területileg beosztottunk. Pluszban még csókos is vagyok nála, hátugye nagy a család, és az ilyen jellegű embereket valaki mindig ismeri. Naszóval elbaktattunk, a gyerek makk és egészséges, de kapott homeos bogyót, meg kúpot.
(itt abbahagytam az írást, és másnap folytattam)

Szóval tegnap beadtam neki a kúpot, amikor kezdte a nyinyogást, mert már tényleg cincákban az idegeim. És láss csodát, azóta a gyermek mosolyog, beszélget, egy kis tünemény. Jejj. Vibrocil kúp a neve, csupa homeopátia van benne, és nekünk ezt az állandó nyűgösséget legyőzte egyenlőre. Bódog vagyok tőle nagyon.

Jó pap is... na de a papné?

Nahát akkor most az van, hogy ismét és újra és újra rá kell jönnöm, hogy lósz@rt nem sikerült megtanulnom a nemizgulás művészetéből. Izgulok, és ráfeszülök a dolgokra. És már meditálni sem tudok, ma konkréte a fürdőszoba padlóján feküdtem egy uszkve 4 percet, és próbáltam lelazulva semmire gondolni. Aztán meg mégegyszer a ligetben a légzéses, kézzel lerázós történetet előadtam. Kicsit jobb. De fejben azért kurtára ott kell lenni, mert egyébként a józan eszemet is.

Merügye az emberben van egy ideális kép a családról, hogy mosolygó babácskával sétálunk kézenfogva, miután a megfőzött csodaebédet közösen elfogyasztottuk. Ühüm. Hát nem főzök, legtöbbször csak vánszorogni tudok már, amikor együtt megyünk sétálni - nekem az addigra a harmadik, és a babocs nemhogy nem mosolyog, hanem egyenesen üvölt. Mertpersze hasfájós, és emellé még nemalvós is. Napközben 30-40 perceket szundikál, a többit szinte végigsírja. Ringatni kell a senekét, azt szereti nagyon. De kitartásom eredményeképpen azokban a percekben, amikor nem álmos, és éppen nem kell pukkanatni, makkantani, valóban rötyög. És ez segít. Sokat. Mert azért nekem is olykor eltörik a mécses.... gyenge vagyok, pedig babocs egészséges, szép. És van. Szóval számat befogom, és ringatom a drága kis popóját.

Aztán végül...

...mégis mindig én győzök. Vagy legalábbis pár percig meghagyja nekem ezt az illúziót. Drágababocs.

Hátmégis

Manapság már csak a ringató-izmaimat erősítem, mert nyilvánvaló, hogy babocska csak ringatásra alszik el. Imádom ringatni, de... És csak röhögök magamon, mrt ugye mindenkinek olyan gyereke van, amilyet elbír (lelkileg). Hát az enyém igazi kis nyinyogi, sír sokat, fáj a hasa, mittudomén. Bezzeg J babája egész nap mosolyog, meg se nyikkanik. Hát ezt kaptam én, mert erős vagyok mint a beton. Sőt annyira, hogy velem vágják a betont. Hehh.

De legalább enyém a világon a legszebb, legtüneményesebb.

Szülés utáni első éjszaka - egyedül

Szóval ott fekszem 2 órát egyedül szülés után. Ki vagyok merülve, az tény, és továbbra is pisilnem kell - szerencsére jön a szülésznő, aki segít eljutnom a slóra (bár mondtam neki, hogy minden úgy kezdődött, hogy nekem pisilnem kell, szóval nem biztos, hogy merek szólni neki). Hát a szülés utáni első pisilés azért nem túl jó, szóvá is tettem persze. Aztán beültet egy tolókocsiba, és megyünk megnézni a babocskát a PIC-re (Perinatal Intensive Centre) vagyis a koraszülött intenzívre. Betolnak, odatolnak egy inkubátorhoz, amiben egy baba fekszik kiterítve, fején sapka, orrán valami cső (jóval jóval később tudom meg, hogy ez CPAP), keze lába összeszúrkálva. Kapkodja a levegőt, szeme csukva, szinte halott. Nem nyúlhatok hozzá.
A doktornő valamit vartyog a gyerekről, de nem tudom mit, nem emlékszem. És közölték, hogy másnap reggel 9re jöhetek a gyerekhez, adtak egy halom papírt, hogy olvassam el, írjam alá. És ennyi, már toltak is kifelé.

Levittek a szobámba- itt töltök majd másfél hetet. Lefekszem, a szembe falon egy konnektor van, azt nézem. Azt nézem egész éjszaka, amikor irdatlan hatalmas vihar tör ki, ott csapkod a villám mellettem. És a babocs meg egyedül valahol, biztos sír nélkülem, és nincs aki megvigasztalja.

Nem aludtam egy percet sem. Fájt is a sebem, de a lelkem még sokkal jobban. Ha mehettem volna a gyerekhez, szarok a sebre, pattanok fel, és futok hozzá. Hihetetlen erő ez. Hajnali egykor kibattyogok a nővérkéhez, kérek egy fájdalomcsillapítót. Nővére nyilván sehol, így visszakecmergek az ágyba, és megnyomom a nővércsengőt. Jön is - én meg elkezdem a végeláthatatlan bocsánatkérések sorát, hogy hát nem is tudom mi itt a protokoll, nekik hogy lenne jobb, de próbáltam kimenni, csak nem volt ott senki, de nem akartam felébreszteni....

4kor lett véres a lepedőm, de vártam türelemmel 6ig, akkor kimentem, szóltam a nővérkének, hogy ki kéne cserélni, mert. Erre odabaszott egy léepedőt, hogy tessék, így 14 órával szülés után magamnak cseréltem a lepedőt ki. És elkezdtem készülni a 9 órára, amikor láthatom a babámat, úgy, becsövezve. Mintha randira mennék.