Mindig is akartam rúzsozni tudni magam. Olyan 4 évesen kezdtem, amikor a kiosztott csokiadagomat nem belélegeztem, hanem szépen elnyalogattam - na akkor kifestettem a számat is a csokival. Mekkora élvezet volt lenyalni. Meglehet, hogy ez maradt meg, mert eleddig minden rúzst lenyaltam a számról. Az első igazi rúzsom Revlon volt, még abból az időből, amikor Cindy Crawford volt az arca. Kurvásvörös volt, sosem használtam. Aztán szépen finomodott halványrózsaszínre az igény, vettem mindenfélét, a hűtőben tartottam, hogy jobb legyen, évekig ott álltak, sosem tudtam használni. Nem éreztem jól magam benne, mindamellett egyperc alatt lenyaltam. Aztán egyszer bementem az Estee Lauderbe - ott vettem a szemceruzáiamat - és ott mondtam a csajnak, adjon rúzst, addig nem megyek sehova. Erre közölte, hogy ilyen szép szájszínnel és formával nem ad, vegyek szájfényt. Hoppácska. Persze hogy meglehet, hogy több belőle a jutaléka, de sevész, megvettem, próbáltam használni, nem ment. Ezután még volt pár más szájfényem, és egy újabb rúzsom is, egészen addig, amíg áprilisban meg nem láttam a Glam Star Lip Gloss-t. Szerelem első látásra.
Felteszem, kellemesen könnyű, nagyon kicsit ragadós csak, csillog rendesen. Pár óra múléva még mindig megvan, már nem ragadós, fel sem tűnik, hogy rajtam van, szám sem szárad ki. Nem durva, pont csak tekintetet vonzó, szájat kissé megduzzasztja.
Összességében 5-ből 5 pontot adnék rá. Mindig a táskámban van, könnyen használható tükör nélkül is, szóval szeretem.
(akartam képet feltölteni, de nem megy.... hümm)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése