Felütötte megint a fejét, nem olyan nagyon mint a múltkor. Ez most inkább frusztrált, dühös szomor. Amikor csak kérdés van, és válasz nincs. Tehetetlenül lógok, magamon, a kanapén, a konyhában, a zuhanyalatt. Olyan vagyok, mint egy. Nem találtam rá szót. A leeresztett lufi olyan klisés, és nem is fejezi ki azt a üreget bennem, ahová a fájdalom akkumulálódott idebent.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése