A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vélemény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vélemény. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. december 6., csütörtök

Vámpírnaplók - könyv vélemény

Hát... (háttal nem kezdünk mondatot, megmondtam). Ekkora fost már régen olvastam. A második kötet közepén tartok, és ííííííííííííjjjjjjj de letenném. Le is szoktam, inkább belekapok másba, de elhatároztam, hogy ezt még elolvasom, aztán kész. Ultraszar. Ne kezd el.
Ahhoz képest ebből egészen jó kis sorozatot tudtak csinálni.

2012. november 19., hétfő

Éhezők viadala könyv - véleményem

Végigolvastam, mind a 3 részt. Az első izgalmas volt, de szerintem nagyon kiszámítható. A második kicsit laposabb, de a harmadik rész fényében szükséges. Ennek is lehetett sejteni a végét, de azért voltak benne csavarok, meglepő fordulatok.
De a harmadik rész... Bár már csak most, hogy elolvastam, mert a vége... szóval a vége miatt érdemes az egészet. Zseniális befejezés. Olvasás közben is izgalmas volt, elég gyorsan a végére is jutottam. És én naiv, azt hittem az előzők fényében, hogy tudom mi fog történni, de nem. Meglepő volt, váratlan, és még ma is, pedig már 4-5 napja kivégeztem erre gondolok. Hihetetlen. Mármint az, hogy ekkora nyomott tudott bennem hagyni.

Összességében az ötlet zseniális, néha kicsit lapos a történet, de megéri elolvasni, így 10/9

2011. november 6., vasárnap

Curb your enthusiasm vélemény, az első évad alapján

Már mondtam, hogy sorozatfüggő vagyok, sok sszart megnézek. Ezt teljesen véletlenül találtam, itt mondjuk adjék TV-ben, otthon ha jól tudom nem, csak DVD-n jelent meg, Félig üres címmel.
Az első rész után azt hittem, hogy sosem nézek meg még egy részt belőle. Aztán egyszercsak rávettem magam, és végignéztem a komplett első évadot.... és megérte. Egyes helyeken visítva röhögtem, annyira jó. A karakter emlékeztet a mailvadászra, megy ártatalnul az életén át, és aztán valahogy mégis beleköt valakibe, vagy belékötnek, mindenesetre random emberekkel kezd el veszekedni, és a végén mindig ő jön ki hülyén. Larry David hatalmas, pont jó karakter erre, ráadásul úgy csinálták meg, mintha doku lenne, vagy valóságos, rendezés és egyebek nélkül. Néha belépnék a képbe, és megmondaném nekik, hogy bázzeg, hát hallgassátok már meg egymást! Nagyon kiváncsi vagyok a többi évadra, valőszínű ma elkezdem.

Összességében 10/9 pont.

2011. szeptember 4., vasárnap

Entourage vélemény (első 3 éved alapján)

Két dolog miatt néztem csak meg. Az egyik, mert most itt csak ez van velem, a másik, meg mert rokon javasolta. Elsőre nem tetszett. Ha lenne nálam más film is, inkább azt nézném, de nincs, csak olyan, amit már láttam. Így túljutottam az érdektelenségi fázison. A cím frankó, a magyar hülyeség (Törtetők.... pont nem erről szól balfékek. a kíséretről szól, ami a sztár mellett, mögött halad. Olyan szépen megmutatják több sztár, többféle kíséretét)
Csak az első három évadot láttam, hátra van még van 5 ha jól láttam, és most már meg is fogom nézni. Nem maga a történet érdekel, vagyis az is egy kicsit, hanem ahogy előadják, az a fenomenális. Kettő tetszik nagyon, Ari az ügynök (Ari Gold, színész: Jeremy Piven), a másik meg Drama (Johnny Chase, a színész: Kevin Dillon). Szerintem miattuk érdemes nézni, mert az alakításuk hatalmas.
A történet elég egyszerű, nyilvánvalóan önéletrajzi ihletésű (Mark Wahlberg talán??), egy színész életét mutatja meg, Hollywoodban, őrülettel, bulikkal, ügynökökkel vitákkal, barátokkal, szóval a kísérettel. Azt lehet látni, hogy a pénzt nem sajnálták belőle, kurva jól van megcsinálva. Néha unalmas, de minden részben van valami, ami miatt kihagyhatatlan.
Összességében 5 pontból 4-et adnék érte.

2011. augusztus 11., csütörtök

Az Ellátó Kert

Már 6 éve is annak, hogy utoljára voltam igazi romkocsmának. Hű, ez mekkora hazugság, mert a legutóbbi foci EB egy részét a Kertemben néztem. Hát ezen lépjünk akkor túl, és maradjunk abban, hogy már annyira öreg vagyok, hogy 6 év is eltelt azóta, hogy olyan helyeken jártam, mint a Szimplakert, Kuplung, és a többi, ami eszembe sem jut. Még több idő eltelt azóta, hogy olyan helyeken jártam, mint a Holdudvar (a legeslegeredetebbi helyén, alig emberekkel) vagy a Gozsdu udvar (amikor még nem puccosították meg).
Az Ellátó Kertben tegnap voltam először, azt kell mondjam, hogy hozta a formát, elvárásoknak megfelelően. Kellemes méret, szakadt asztalok, a sör jó, csapolva lehet kapni 4 félét, akik rozét ittak, azok is meg voltak elégedve, mert tolták rendesen. Van ping-pong, csocsó, meg volt valami zene is, amit nem hallgattam meg, lévén cimbikkel cimboráltam, ittam.
Ami hiányzott nekem az a sima sültkrumpli, vagy a zsíroskenyér, mert itt spanyol kaják voltak. Azokat én nem szeretem, de a többieknek az is bejött, szóval nyilván jók. Meglehet, hogy túlságosan a Pántlika felhozatalát szoktam meg, héjában sült krumplival, mézes-mustáros öntetes salátával, DoktorB-nek hamburgerekkel, ja, meg hummusszal.
Mérő még a pálinka felhozatal, abból kettő volt, ami szóba jöhet (mert ugye 1. mézeset nem iszunk, 2. ágyasat nem iszunk, mert... ezt máskor), az alma pálinka jó volt.
Felszolgálás nincs, odabattyogsz a pulthoz, megrendeled, meghallgatod a "jópofa" nyáron pincért játszó bölcsész beszólását, kifizeted, oszt visszasasszézol a helyedre. Ez este 8-ig frankó, de utána mér kényelmetlen, mert sokan vannak, nyomakodni kell, székek közötti labirintusban kitalálni, merre menjél.
Csak az emberek.... tehát az nekem már nem fér be, hogy amikor leülök egy székre (iskolapadhoz való kb, de nem gond ez), le kell vakarnom 3 rágót, és az asztalon is volt kettő odaszáradva. Hát ezt miért? Még a firkákat is megértem, de ezt....

Összességében a helynek 5 pontból 4-et adnék, vagy 4-es alát. Visszamegyek, ha muszáj, de nem lesz a kedvenc helyem. Szeretem a felszolgálást.

2011. július 21., csütörtök

Modern Family és én

Kezdem a rövidebbel: a mai eredményem egészen kiváló lehet, főleg hétfőhöz képest, szóval bizakodó vagyok, hogy...


és a Modern Family vélemény
kép innen: flowtv.org 
Elkezdtem nézni, mert nem hallottam rosszat, és egy ilyen sorozatbuzinak, mint én, ez pont elég. Az első résztől tetszett, főként a stílus miatt. Nem beleröhögős, amit a Jóbarátok-ban viselek el egyedül (bár magyar szinkronnal ott sem, mert katasztrófa), viszont ilyen kamu dokuhangulata van, tehát olyan, mintha reality TV-t néznél, a szereplők néha kanapén ülnek és beszélnek a kamerába, meg egyébként is van, amikor belekukkantanak a szemedbe, cinkossá válsz te is. Tetszik. Egyébként 3 szűkebb családról van szó, akik rokonok, van az apa (Elbándi), aki itt már kellően öreg, de van egy bomba kolumbiai felesége, és egy gömböc koravén kávéivó 10 éves mostohafia - ez az egyik család, aztán van a lánya, annak a férje és 3 gyereke, két kamaszlány és egy kiscsávó; valamint egy fia, akinek 5 éve van pasija, és most fogadtak örökbe egy kislányt. Ez az alap, és akkor így kerülnek mindig valamilyen helyzetbe, természetesen tematikusan feldolgozva ezt-azt, barátságot, félelmet, apaságot, satöbbit.
Kifejezetten élvezem, nekem összességében 10-ből biztos 9. 

2011. június 22., szerda

Vélemény: Art Deco - Glam Stars Lip Gloss

Mindig is akartam rúzsozni tudni magam. Olyan 4 évesen kezdtem, amikor a kiosztott csokiadagomat nem belélegeztem, hanem szépen elnyalogattam - na akkor kifestettem a számat is a csokival. Mekkora élvezet volt lenyalni. Meglehet, hogy ez maradt meg, mert eleddig minden rúzst lenyaltam a számról. Az első igazi rúzsom Revlon volt, még abból az időből, amikor Cindy Crawford volt az arca. Kurvásvörös volt, sosem használtam. Aztán szépen finomodott halványrózsaszínre az igény, vettem mindenfélét, a hűtőben tartottam, hogy jobb legyen, évekig ott álltak, sosem tudtam használni. Nem éreztem jól magam benne, mindamellett egyperc alatt lenyaltam. Aztán egyszer bementem az Estee Lauderbe - ott vettem a szemceruzáiamat - és ott mondtam a csajnak, adjon rúzst, addig nem megyek sehova. Erre közölte, hogy ilyen szép szájszínnel és formával nem ad, vegyek szájfényt. Hoppácska. Persze hogy meglehet, hogy több belőle a jutaléka, de sevész, megvettem, próbáltam használni, nem ment. Ezután még volt pár más szájfényem, és egy újabb rúzsom is, egészen addig, amíg áprilisban meg nem láttam a Glam Star Lip Gloss-t. Szerelem első látásra.

Felteszem, kellemesen könnyű, nagyon kicsit ragadós csak, csillog rendesen. Pár óra múléva még mindig megvan, már nem ragadós, fel sem tűnik, hogy rajtam van, szám sem szárad ki. Nem durva, pont csak tekintetet vonzó, szájat kissé megduzzasztja.
Összességében 5-ből 5 pontot adnék rá. Mindig a táskámban van, könnyen használható tükör nélkül is, szóval szeretem.
(akartam képet feltölteni, de nem megy.... hümm)

2011. június 20., hétfő

Termékvélemény: Max Factor: Smoky Eye Effect Eyeshadow

Mert én bedőlök a reklámnak, és engedek az olykor rámtörő sürgető vágynak, mely egyrészt vásárlásra, másrészt magam cicomázására kényszerít. Ha a reklám meggyőz, akkor napokig erre gondolok, hogy nekem az kell. Kell. És az esetek (most már csak) felében meg is veszem (régen 80-90% volt. Szerintem irdataln nagyon fejlődtem, főleg úgy, hogy itt a reklámok igen csalógatók, szemrevalók, nyálcsurgatók)
Na így vettem meg a Max Factor: Smoky Eye Effect Eyeshadow-t is. Azt ígérték, hogy tökéletes füstös hatást fogok vele elérni, mertugye ezzel még a bolondok is tudnak majd. 8 féle színkombináció van, szeretem a lilát, így egy ezüst-lila (silver storm) összetételt vettem (most már persze nem ezt venném, hanem kipróbálnám a bronze-haze-t). Szóval van a step 1 oldala, azt úgy kell, hogy a szemhéjra mindenhova kened, és a szemzugba egy kicsit. Ez a világosabb szín. A másik oldalával - egyértelműen step two - pedig a füstös hatást kell elérni. Ez az oldal kicsit hegyesebb, szóval nem bonyolult valóban. Utána ujjak kicsit összemaszatolni, és kész is.
Nem rossz. Kicsit nekem zsírosnak tűnik, így elvártam tőle, hogy pár óra alatt begyűljön szépen a redőzetbe, és ezt is teljesítette. Ha magammal hurcibálom, és mindig felfrissítem, akkor faja, de ahhoz nincs kedvem. Elvárom, hogy 6-8 órát ott maradjon a szemhéjpúderem ahova tettem (és nem a fürdő polcára gondoltam).

Összességében 5-ből 2,5-at adnék rá. Az ötlet jó, (szerintem egyébként sem olyan nagy kunszt füstös szemet csinálni), ezzel könnyen is megy. Jók a színek, nem túl erős, nappali, nem erőszakos viselet. Viszont nagyon nagy rosszpont, hogy nem marad a helyén.