return of the izgulas

Ez most itt csak egy teszt. Hogy tudok-e tabletrol is irni. Mert mondanivalom at mindig van, csak nem iutok el a gepemig sose, viszont estenkent a gyerekek mellett tudnek potyogni. Aztan hatha.

Vagy ketezer éve nem írtam,  azota van ket kiscsajom, illetve az egyikrol mar volt itt szo, de van megegy. Igy alapvetoen ezekrol fogok tudni irni.

Ja, meg termeszetesen a nemizgulasrol, amit inkabb mar nemszorongasnak kene nevezni. Mert neha brutal modon tor ram, es jo lenne nyugodtabbnak lennem. Lelazultabbnak. Szoval ennyi. Igyekszem megint irni neha.

Nos

Ezer éve nem tudtam írni, átmeneti egyedülállószülőségem némi hozzászokást igényelt, így mostanra rázódtam bele. Na meg. Na meg a többi.
... hogy lassabban fejlődik, és emiatt izgulok
... hogy a házasságunk túlélje ezt az egy év különlétet - nyilván emiatt is izgulok
... és hogy közben éljek is valahogy
... a lelkiismeretfurdalásom, hogy izgulok a gyerek miatt (1. pont), miközben hálás lehetnék, hogy van, itt van, és egy cukorzsák
... hogy néha türelmetlen vagyok vele, pedig egy cukorzsák
... hogy a barátnőimmel nem mindig tudok szót érteni,
... hogy úgy érzem nagyon kevesen értenek meg most igazán, miközben eddig mindig nekem volt igazam, és nem csak túlparázom, hanem ha aggódom valamin, később kiderült, hogy igen, jók a megérzéseim.

Szóval... szóval ennyi van most.

ez lenne?

Gyormorrángató boldogság befeküdni minden este a gyerekem mellé...

És bocsánat, de nincs időm írni. Megpróbálom összekapni magam, hogy legyen.

A Zév

Hát nincs nekem időm itt hetyegni. Mer' vagy a gyerek, vagy a férj, vagy a család... szóval programolunk rendesen. Mire ide, addigra már inkább oda. A vízszintesbe.

Az ide év volt tán a  legfontosabb, nagyot változtatott rajtam a gyerek. Jó volt terhesnek lenni (okéoké, várandósnak), jó volt szülni, kurva szar volt a PIC-en, jó a gyerekkel nagyon, még akkor is a sír, meg nyinyog.

A házassággal kapcsolatban pedig: midnig a nő az, akinek meg kell oldania a dolgokat. Enyém a tűzhely melege, én tartom össze a családot, én vagyok a nyak, ami a fejet forgatja (Bazi nagy görög...), és én vagyok az enged (a szamár meg ugye).

Köszönöm annak, aki olvas, és az új évre új izgalmakat, új utakat, új tanulnivalókat.

Ha nem, hát nem

Egyszerűen nincs időm írni.... bocsánat. A gyerekről tudnék csak, de arról meg nem akarok. A múltkor elgondolkoztam, mit fognak szólni azok a külkök, akikről az anyjuk most cukros-mázas 'ma kettőtkakilt, és rámkacagott, vateráztam neki egy zsákruhát' blogot írnak, telebúrva a gyerek képével. Ez a gyerek egyszer kamasz lesz, aztán meg felnőtt, és lehet belőle politikus, vagy BKV vezér, vagy bármi. És akkor ezek a képek előkerülnek majd megint, ahogy túrja az orrával a csokitortát, mert nyakig összefosta magát. Hejj...