3096 nap - Natascha Kampusch

Óóóóóó anyám. Nem is tudok erre mit írni, és még a végén sem vagyok. Régóta érdekelt Natascha Kampusch története, és most neki is láttam a délutáni alvás (hehe... mintha lenne) helyett olvasni. Nem mintha a stílusa olyan jó lenne, de maga a történet. Nekem maga a rémálom. Ettől féltem midnig - még most is -  a legjobban, hogy valaki elfog, elrabol, megkínoz, fogva tart. Szívfacsaró a történet, és akkor most ismét felvetődik, hogy hogy van joga bárkinek is arra, hogy egy 10 éves gyerek életét ilyen módon elvegye? 8 évig tartotta fogva a Tettes... 8 évig. Az egész ifjúságát elvette, nyilván az első csókját, szeretkezését is (bár a könyvben erről igen tapintatosan hallgat, megőrizve a maga privát szféráját, bár gondolom a sajtó annak idején...). Hogy tud ez a szegény lány ezek után élni? Borzasztó. A könyvről majd még esetleg írok, ha bevégeztem.

Éhezők viadala könyv - véleményem

Végigolvastam, mind a 3 részt. Az első izgalmas volt, de szerintem nagyon kiszámítható. A második kicsit laposabb, de a harmadik rész fényében szükséges. Ennek is lehetett sejteni a végét, de azért voltak benne csavarok, meglepő fordulatok.
De a harmadik rész... Bár már csak most, hogy elolvastam, mert a vége... szóval a vége miatt érdemes az egészet. Zseniális befejezés. Olvasás közben is izgalmas volt, elég gyorsan a végére is jutottam. És én naiv, azt hittem az előzők fényében, hogy tudom mi fog történni, de nem. Meglepő volt, váratlan, és még ma is, pedig már 4-5 napja kivégeztem erre gondolok. Hihetetlen. Mármint az, hogy ekkora nyomott tudott bennem hagyni.

Összességében az ötlet zseniális, néha kicsit lapos a történet, de megéri elolvasni, így 10/9

Kinek van joga?

Ezt sosem értettem. Sosem fogtam. Hogy kinek van joga, mersze, bármije másokat kínozni, megölni, csak úgy, heccből, vagy bármi ideológiát követve. Igen, ide értem az összes elbúrált háborút, tömeggyilkolást. Hogy van bármiknek is joga arra, hogy valaki más életét tönkrevágja? Mert mégha túl is élt valaki 5-10 év Gulágot, utána már nem lesz sosem ép. Hogy nem értik, hogy ez az egy van? Csak amíg a karszalag lecsúszik a lábujjára, addig tart? És abból elvesznek - mennyit - a 15%-át? Hogy merik ezt megtenni?

Nem az élet szentsége miatt, vagy mert... hanem csak egyszerűen ez mindig annyira felbőszít.

Mostanában

...az érdekel, mégis mivégre? Miért pont itt? Mi lenne a lényeg?
Te tudod?

Photo Friday: Constructed

Nehéz

Egyébként senki nem mondja el, hogy egy kisbabával milyen nehéz is valójában. És most nem arra gondolok, hogy az enyémmel milyen nehéz, mert nagyon sokat sír, pedig állandóan kézben/cicin/kendőben van (elmehetnék bármelyik afrikai törzsbe). Hanem az, hogy sosem csinálhatom amit akarok. Hogy állandóan azt figyelem, jól van-e, elégedett-e, eleget evett-e, pisilt-e, kakilt-e. Nem tudok nyugodtan lezuhanyozni, mert mindjárt megébred, és sietnem kell. Jól fejlődik-e, nincs-e elmaradva? Kap-e elég ingert? Szeretetet? Boldog? Miért csak 40 percet alszik? Miért sír?

És én sosem leszek már gyerektelen... mindig valaki anyja leszek, akármi van. És bár még csak 5 hónapja született meg, már alig emlékszem milyen volt nélküle.

Fenekestül. Felforgatta az életemet, nem egyszerű antréval. De azt senki nem mondta el, hogy valójában mennyire nehéz is ez.

A napja van

Halottak napja van, és én megint egyedül vagyok itt, távol. Otthon meg... A Nagy Világmegállás... tisztán, pontosan emlékszem mindenre. 2011 január 24. Aznap vittük vissza a kocsit ahhoz, akitől vettük, még délen. Két kocsival mentünk,é n mentem a bérelttel, DrB a saját újjal, száguldoztunk, mert már mertünk menni a másik oldalon. Örültünk, sütött a nap, és aznap először láttam birkákat az út közepén. És nem mentek arrébb. Nem mentek, ,és engem eltöltött valami hihetetlen jókedv, csak röhögtem ezen a hülye szitun, hogy egymást üldözzük kocsival, és a birkák az úton, miközben nem is olyan nagyon messze tőlünk, a csatorna től oldalán... addigra már... agyvérzés? agyérgörcs? soha nem fogjuk megtudni.

És soha nem fogok vele beszélgetni már, nem tudom kikérni a véleményét a gyereknevelésről, pedig ő aztán...az ő gyerekei...mind a négy... és nem fog többet hülyíteni, átrázni, megtrükközni mindenfélével, hogy aztán csillogó szemekkel nézze, a hatást, amikor rájövök, hogy már megint viccezik... könnyesre tudja magát röhögni rajtam. Tudta.... már nem tudja. Bár ki tudja, lehet, hogy valahol tudja.
És nem lesz unokája, nem látja majd a lányait, fiait házasodni... nem tud nekik segíteni megélni abban a korrupt, hülye, hazug országban (ahova ezerrel vágyom vissza amúgy), és még egymillió dolog, amiről lemarad.
Persze nézzem azt, amit megélt? Most nem... pedig...
A szívem...

A szívem.... egy része velement valahova, csak remélem, hogy ő is tudja, és érzi, hogy valahol ott vagyok vele, még akkor is, ha nem én... mert ő itt van velem... annak ellenére, és azzal együtt.

a szívem... az anyám szíve...óIstenem, az apámé.

Tényleg megállt aznap a világ...és olyan nehezen bicegnek bizonyos részei tovább