Egyébként senki nem mondja el, hogy egy kisbabával milyen nehéz is valójában. És most nem arra gondolok, hogy az enyémmel milyen nehéz, mert nagyon sokat sír, pedig állandóan kézben/cicin/kendőben van (elmehetnék bármelyik afrikai törzsbe). Hanem az, hogy sosem csinálhatom amit akarok. Hogy állandóan azt figyelem, jól van-e, elégedett-e, eleget evett-e, pisilt-e, kakilt-e. Nem tudok nyugodtan lezuhanyozni, mert mindjárt megébred, és sietnem kell. Jól fejlődik-e, nincs-e elmaradva? Kap-e elég ingert? Szeretetet? Boldog? Miért csak 40 percet alszik? Miért sír?
És én sosem leszek már gyerektelen... mindig valaki anyja leszek, akármi van. És bár még csak 5 hónapja született meg, már alig emlékszem milyen volt nélküle.
Fenekestül. Felforgatta az életemet, nem egyszerű antréval. De azt senki nem mondta el, hogy valójában mennyire nehéz is ez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése