Olyannyira tipikusan jellemző, hogy már említeni sem méltó. Abban a pillanatban, amikor azt hiszem, akkor jönnek, és hatalmasat odabasznak, hogy nehogy már. De az olyan gyomros jön, ami összegörnyeszt annyira, hogy már levegő után sem jut eszembe kapkodni, minek.
Fuldoklom már ebben, legszívesebben nekimennék a Berettyónak...de legalábbis a a képből, amit életnek nevezhetünk kilépnék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése