Már nagyon régóta olvasok. Tizenéves életem nagyrészét komoly irodalmi hízással töltöttem, heti egy-két könyv befalásának következményeként. Kabátzsebemben, táskámban mindig volt könyv. Huszas éveimben, ez kicsit alábbhagyott, de könyv még mindig volt nálam. És kicsit változott a minőség. Rákaptam a ponyvára. Biztos azért, mert akkor már komolyan dolgoztam, aztán vezető is lettem, tele volt a fejem a munkával, a mindennel, elkezdtem komolyan bulizni is, részegen meg nehéz olvasni. Másnaposan sem élmény.
Mostanra lelasssultam - magamhoz képest, DrB még mindig húz, ha több mint 3-4 hétig nyúzok egy könyvet, hogy fú, még midnig ezt olvasom? Neki az 3-4-5 hónap is akár.
A legultolsó pár könyvem ponyva volt megint. Aztán jött ez. A szív kutyája. Van a másik is, a Dzsungel a szívben, az előbbiben lányok írnak az apjukról, a másikban az anyjukról. Novellákat. És hát fffhhűűűű. Kemény dolgok vannak, jól mellbevágott, és most lubickolok benne, és elcsodálkozom. Hogy micsoda fantáziák vannak. Ajánlom mindenkinek, aki más szemszögből szeretné megvilágítani kapcsolatát az apjával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése