fürdő

Tegnap voltam koncerten. Kiváló volt, 2 kvartett (Haydn és Dvorzak) és 1 kvintett (Schubert egyik utolsó darabja - élvezetes, főként mert nem plusz egy hegedűt tesz be, hanem plusz egy csellót). A koncertek elején mindig feszült vagyok még, aztán jön az, amikor elkezdenek jönni a gondolatok - meglepőek is, igen messziről, sorakoznak szépen, de el kell őket engedni, utána van pár olyan perc, amiért megyek. Amikor hirtelen bennem csönd lesz, nincs többet gondolni, és teljesen olyna, mintha a zene fogná a lelkemet, és óvatosan megfürdetné. Nem tart sokáig, de az a pár perc... azért megyek. Utána megint jönnek gondolatok, ugyanazok, mások, frissebbbek általában, és utána meg már csak várom, hogy vége legyen. Kezdem észrevenni a többieket.
A Schubert darabot érdemes meghallgatni, (C-dúr vonóskvintett D. 956), van benne egy olyan szomorú hang(ulat), megfogott,  hiszen a világ megállt január végén, és azóta csak toporogva kapálózom, levegőért, lélekzetért.

És akik játszottak (akiknek a pár perces lélekspa-mat köszönöm): Coull Quartet (Warwick Egyetemről, honlapjukon hihetetlen, de a kezdőoldalon Kodály idézet van) és a kvintettben második csellót játszott Raphael Wallfisch.

Kvartettekben/kvintettekben szeretem nézni, ahogy egymásra figyelnek, folyamatos dinamikája van, ami miután 4ről átváltottak 5re, teljesen megváltozott. Nem lehet könnyű.

Viszont a Birkaföldiek megint megleptek - szerencsére minden napra jut valami. Elég jó koncert volt, otthon állva vastapsoltak volna az emberek és min. félóra ráadással (ennyire jó volt) Itt, kétszer jöttek ki meghajolni, vastaps nuku (bár én vastapsoltam nekik) aztán mintha mise történt volna, már beszélgettek is.