Fű most aztán van. Elkezdem, majdcsak vége lesz.
Na a lényeg az, hogy esküvőre kellett menni a hétvégén, így egyértelműen nekem új ruha kellett. Nem szeretek ruhát próbálni, ezt Bridzsit Jónz már megírta, milyen. Szóval van 40 fok, enyhén magamhoz ragadok eleve, ehhez hozzájön a ruhapróba alapvető utálata, és az, hogy bizonyos ruhákból csak egyel kisebbet találtam. (tudod, az a kategória, ami még lehet, hogy jó, de sanszos, hogy nem).
Kiválasztok 4-5 ruhát, bevonulok a próbafülkébe, és megállapítom, hogy már most elképesztően csapzott és kipirult vagyok, továbbá regisztrálom egy 3-4 éves forma kisgyerek üvöltését, hogy mamamamama. Na mondom ez lesz az, aki tuti bejön hozzám, szóval várok egy kicsit, essünk túl. Egyszercsak a gyerek bekussol, gondoltam megtalálta, amit keresett, nekilátok a vetkezésnek, egymásodperc alatt bugyi melltartóra kapom magam. Ebben a pillanatban veszem észre, hogy egy ázsiai kisfiú bámul rám és recegő hájamra (szintén Bridzsit. Mármint a recegő háj.... leginkább a fordítót dícséri no). majd elkezd fejhangon visítva röhögni, hagyja a függönyt úgy kihúzva, és elfut.
Na elindult bennem a harci kedv, de nem gyereket enni vagyok itt, visszakoncentrálok a ruhákra. Hát egy számmal kisebb, micsináljunk, felpaszírozom, fel is jön, nem is rossz. Nem az igazi, de ha még 2 napig nem eszem, tán. Fű levenni nem könnyű, beakad, 2 helyen is, szóval kicsit kell kígyóznom a testemmel, vállamra ragadt ruházattal. Leveszem. Kiscsávó már visongva röhög.
Ekkor eldurrant, fogtam a gyereket kézen, kiperdültem a próbafülkek közé, és elkezdtem üvölteni, hogy ki a gyerek anyja. Ki is jött egy ázsiai szépség, szintén bugyiban, de ő melltartó nélkül (nem is volt azokon mit tartani), bocsénatokat kér, a gyereket elviszi.
Én meg méltóságom teljében vonulok vissza a saját fülkémbe. Illetve azt hittem a sajátomba. Megnyugodtam, más is beakad, más is kígyózik, lihegve szenvedve próbálja magát megszabadítani valami iszonyfelsőtől.
