Halál? félelem?

Jókai Anna: Ne féljetek könyvét olvasom éppen, már nagyon a végefelé járok. Annak, aki még nem olvasta, csak annyit mondanék, hogy most kezdje el, mert zseniális. Aki meg olvasta, az úgyis tudja, miről van szó. Mindenesetre ahogy a könyvbéli Mária gondol a közelgő halálára, az tegnap nagyon szíven ütött. Valahol nagyon mélyen kellett belegondolnom, hogy valóban vége lesz, eltűnök innen, mint annyi milliárdnyian. És én sem tudom sem az órát, sem a napot. Akár ma, akár 60 év múlva, de jön felém, közelít.

És hol keressem a mivégrére a választ? Istenben? Semmiben? Nincs is? Csináltam én eddig bármi értelmeset? Fogok még?
Az nem érdekel, hogy mit hagyok örökül, mert minden feledésbe merül előbb-utóbb, a gyerekem - ha szerencsém van - megőriz az emlékeiben.

Mennyire vagyok én megbékélve azzal, hogy meghalok? Mennyire félek? mitől félek pontosan? Hogy nem tudom mi van utána?

Mostanában leginkább az foglalkoztat ebben a témában, hogy mi lesz a babszemmel? Ki viseli majd gondját? Persze, nyilván az apja... na de mégis ki fogja annyira szeretni, mint én?

És itt csak kérdések állhatnak, mert nincs rá válasz.... illetve van. De mindenkinek más válasza van. Ha bárki olvassa ezt a blogot, és le merné írni.... hogy tudjam.

hogy miket nem mondasz

A birkaföldiek legalább annyiban, hogy nem turkálnak az ismeretség első öt percében. Vannak olyan kérdések, amiket nem teszel fel. Egyszerűen nem.
- hány kiló vagy?
- és mennyit keresel?
- és mikor akarsz gyereket?
- mióta van rajtad ennyi pattanás?
- hányszor szexeltek a héten?
és a többi. Ugyanígy nem beszélsz vacsora közben tesi próblémákról, mint begyulladt, gennyező sebek, vagy félig kinyílt méhszáj.
Egyszerűen tapintatlan, bunkó dolog, ami midnig felbosszant. Lehet, hogy hipokrata vagyok jómagam is, de vannak olyan dolgok, amiket egyszerűen a legjobb barátaimtól nem kérdezek meg, legfeljebb jelzem, hogy ha ő akar róla beszélni, akkor én készen állok. És van olyan, amiről én nem akarok beszélni, és érdekes módon megértik a finom célzásaimat.
De tegnap, amikor egy eddig számomra ismeretlen magyar házaspárral találkoztunk, a nő megkérdezte. Finoman hárítok. Megkérdezi megint. Hárítok. És bázzeg, megkérdezi harmadszor is. Miért?