A szülés... még itt is egészen jól vagyok

Aki szült, az tudja, aki nem, azt általában nem érdeklik a szülős történetek. Nem is részletezném, hogy mik hogyan voltak, csak a számomra fontosabb részeket emelném ki, rögzíteném, főként persze megintcsak terápiás célzattal.
Bár nem akartam, itt nem volt kérdés, volt borotválás, és beöntés is. Ez utóbbi jó volt, jó, hogy volt, egyrészt kicsit segít beindítani a fájásokat, másrészt nem rossz az, amikor a kitolási szakaszban nem izgulsz azon, hogy banyek, jön belőlem minden mindenhonnan. Jön így is, csak esetleg nem annyi. No.
Szóval beöntés közben ezt tudtam kérdezni a szülésznőtől: "És régóta csinálja? Mármint nem a beöntést, hanem a szülésznősködést." Borotválkozás közben pedig ezt: "És szereti csinálni? Mármint nem a borotválást, hanem a szülésznősködést." Szóval antré megvolt, szerencsére a szülésznőm kedveshiggadtjófej volt, örökre hálás leszek neki ezért, sokat hozzátett ahhoz, hogy ez jó élmény legyen. (a szülés, nem a borotválás, beöntés). Na túl voltunk rajta, utamra engedett (vissza a szülőszobába), mondta, hogy kezdődhet a menet. Mivel korababocs, ezért óránként negyedórára kötnem majd fel a CTG-re, és minden negyed órában meghallgat. Szerinte csak estére lesz valami. Fű azangyalát, akkor van még időm, hiszen ez olyan 11 körül volt. Anyám jött be velem, meg néha a nővérem. Hát telt az idő, közben megjavítottam a papucsomat a bicskámmal (van még, aki vajúdás közben ezzel baszódik? dehát olyan idétlen csillogó mizergákat tettek rá, le kellett szedni), dumálgattam a rokonsággal. Olyan 1 körül már 2 ujjnyira voltam, ekkor jött a doktorbácsim, és mondta, hogy mindejárt jön egy UH géppel, megnéz. Végülis fájásaim már voltak, úgy 10 percesek, aztán meg úgy, hogy 10 perc, 3 perc, 10 perc, 3 perc -azért levegőt már kellett vennem. Telt szépen az idő, nővérem hozott valami homeobogyót, hogy ez majd segít tágulni. Hát jóvan, bevettem belőle 5 golyócskát, és akkor jött egy fájás, szuszókáltam, lihegtem, a golyók eltűntek, na mondom ezeket sikeresen kifuffantottam magamból, a francba. Jött a szülésznő is, kérdi mi a helyzet, (mizu, mizu, mizu), hát mondom kicsit itt fáj... orvos volt?....nem volt... najó akkor megnéz ő, de jó lenne fájás közben. Fú az anyád, de nem örültem neki. Megnézett, fájt. Így utólag azt gondolom, hogy kicsit a méhszájamon elsimogatott, hogy jobban nyíljon. Aztán visszaparancsolt a labdára, amin addig ültem, hogy akkor hajrá. Rámkötötte a CTG-t, én meg mondom, hogy nekem nagyon kell pipilnem, én most kimennék, csak ez a fájás múlna már el. No aszondja a szülésznő, pattanjak csak fel az ágyra, megskubbantana megint. Benézett. Oda. Majd elkezdett kiabálni veszettül, hogy doktorúr, doktorúr, szülünk, szülünk. És akkor váltottam ét fura üzemmódba. Hát mondom ki szül? Hiszen én csak 3 ujjnyira... és még csak negyed négy van.... és csak pisilnem kell, hadd menjek már ki, mert ide fogok pisilni szégyen szemre. Ekkor már a hátamon feküdtem, lábaim széttárva szépen. Szép részemmel az ajtóval, tehát a hasam fölött a lábam között láttam, ahogy sorakoznak be az emberek a műsorra. Jött az orvos, a gyerekgyógyász, meg még egy banya. Na mondom magamnak, ezek aztán kíváncsiak - és parasztok is, de majd én köszönök. Jó napot mondom nekik jó hangosan, azok meg csak néznek. Az Orvosdoktor mellém pattan, és szépen nyugodtan mond valamit, de nem hallom, mert ez bizony fáj ám, itt nincs mese, kiabálni kell. Elmúlt, jóvan. Basszus, pont a szemembe süt a nap, de szar. Valaki letörli a homlokomat, az nagyon jó. Még. Aztán a banya megszólal, hogy nem jól nyomok, már tiszta vörös a fejem. Hát mondom nyomnád te, nem lennél ilyen ultra okos. És az orvosdoktor szépen higgadtan elmondja, mit vár tőlem, hogy mit hogyan nyomjak, milyen levegővel. Értem én, de csak  nézem, válaszolni nem tudok. És még kettőt tolok nekik, örüljetek. És kint van a babocs. Érzem, amikor kijön a feje, a többi meg csak kicsusszan. És rámteszik, ezért is hálás vagyok, örökre.
Látom a kis csúcsfejét, megfogom az ujjait, visít szegény mint az ördög. Csodás. És elviszik, és megkezdődik a pokol. Még visszajön a gyermekorvos, és annyit mond, hogy kilenctizes az apgárja. Ennek szemmel láthatóan mindenki örül, én nem értem.

Utána még összevarrnak, akkor mered a nyelvem, beszélgetek az orvosdoktorbácsival (velem egyidős bácsi), ügyes gyerek, jól varr, bár érzem. Gátmetszésre ugyan nem volt ideje, mert ollóval kezében állt már ott, amikor rakétaként jött ki belőlem a babocs. De egy kicsit azért szakadtam, repedtem. (naná, mert a gátmasszázsolajamat még el sem kezdhettem használni). Összevarrt, kitisztogatott, bebugyoláltak, otthagytak. Egy ponton fájt csak, de ott ultranagyon. Ott még mindig fáj egy kicsit.

És ettől a pillanattól csak a babocsra tudok gondolni. Szép szülés volt, nekem tetszett. Kedves volt a doktororvosbácsi, azt mondta, hogy jól csinálom. Mennyire jól esik a dicséret. Akár holnap szülnék megint, ha az ezt követő másfél hetet megúszhatnám vele.

A kezdet... itt még egészen jól vagyok

No, az történt, hogy a babocska kíváncsi lett a világra, és jóval hamarabb megszületett. Ezzel életem két legrosszabb hetét okozva - na nem is kettő, csak másfél, de akkor is - merthogy születés után beköltözött az újszülött intenzívre, hogy ott csövek és még több csövek lógjanak ki belőle. Nem akartam én sosem a gyerekről írni, mert rengetegen írnak, de így, hogy ekkora kalandba kevert és kalamajkát okozott, kénytelen vagyok, főként terápiás célból. Szépen igyekszem sorban venni a dolgokat, a szülést, a PIC élményeit, a szülészeti osztályt, a "kedves" szobatársamat, az orvosdoktorokat, nővéreket... és ami még eszembe jut.

Szóval vasárnap még jól voltam teljesen. Jó nagy hasam volt már, mindenki kérdezte, hogy akkor már a napokban szülök-e, meg hogy biztosan egyedül van-e... és még hátra volt 6 hét.  És akkor aludtam végre egy jót. Előtte már nem volt egy normális éjszakám, az állandó pisijárat, a csípő-forgó fájás amikor fordultam az ágyban. És akkor volt egy jó éjszakám. Nem kellett felkelnem, nem fájt a csípőm. Hogy örültem. És akkor megfordultam mégis, és éreztem, hogy na most pisiltem be - ezt persze csak úgy félálomban - aztán irtó gyorsan rájöttem, hogy nem pisilek, mert pisilnem még kell, mégis jön belőlem a valami. Tejóég, akkor vérzek... már megint. De nem. A magzatvíz. Fú, akkor mélylevegő. Felhívtam anyámat, mivel DrB még kint van, meg az orvost is, meg aztán DrB-t is. Anyám indult hozzám, az orvos aszonta menjek be a kórházba. Én meg nem tudtam felállni, mert dőlt belőlem a víz - viszont ugye pisilnem azt meg kellett. Hát egy életem, egy halálom, kimentem a slóra, pisiltem is, közben ömlött belőlem a cucc tovább. Na ekkor kezdtem igazán félni, hogy a gyerek meghal. Állandó parám volt, már a terhesség alatt is, hogy a babocs meghal. De most aztán nagyon. És akkor megjött anyám, felöltöztem, fogtam a kórházias cuccmákot, és elindultunk, hogy a duóban álljunk egy darabig. Megérkeztünk, ahol még rám sem néztek, közölték, hogy ott nem maradhatok, hiszen nekik nincs koraosztályuk. Hát mondom zseniális, de az orvosdoktorom azt mondta, hogy ide jöjjek, ide jöttem, azért akkor tessék már megnézni, hogy a gyerök él-e. Megnézték, minden okés volt odabent, így felkötöttek CTG-re, és hívtak egy mentőt, hogy vigyen át későbbi kínszenvedésem és pokoljárásom színhelyére. Ekkor még teljesen zárt méhszájam volt, fájásom szinte nulla, éppen csak minimál. És elkezdtem várni a mentőt, egy óra volt csak, és átvittek. Persze azon aggódtam, hogy a srácok gerincsérvet kapnak, ha engem fel kell emelniük, bizonygattam, hogy lemegyek ám én egyedül a lépcsőn, hagyjuk a liftet.
Kicsit szirénáztunk is. Kedélyem jó volt, viccelődtünk, bele sem gondoltam, hogy babocs korababa lesz. Mi baja lehet az én gyerekemnek? Semmi. Tökegyértelműen semmi. Közben DrB kintről szerkázott nekem a pokol bugyrába orvost - szóval egyedül nem leszek, azért az is jó.
Megérkeztünk a mentővel, felszenvedtek a másodikra a szülőszobára, majd leadtak. A szülésznőnek az első kérdése az volt, hogy "fel tud állni?" na mondom végre egy értelmes lélek... és pattantam is fel. Azonnyomban kaptam egy branült, egy antibiotikumot, és lecsapolt belőlem vagy hat fiola vért. Beköltöztetett egy szülőszobába - ekkor már teljesen világos volt, hogy itt nincs visszaút, a babocska jönni fog. Ma. Vagy holnap...
És jött az első vizsgálat. Kenetvétellel. Hű, azért az kemény menet volt - viszont már egy ujjnyira tágultam. Ekkor volt 11 óra.