Happy Endings vélemény

Megnéztem a teljes első évadot, és amennyi megvan a másodikból. Az alap az, hogy Alex (ugyanaz a színés, aki a Kim Bauert játsza) elhagyja Dave-t, méghozzá pont az igen kimondása előtt. És innen látjuk a mindennapjaikat, Alexnek van egy nővére, annak egy férje, akinek a legjobb meleg barátjához költözik be majd Dave, és van még Penny is. Szóval 3 csaj, 3 csávó, pont, mint a Jóbarátokban. Messze nem olyan jó, de aranyos, és szerencsére beleröhögések nélkül, szóval lehet élvezni a részeket. Könnyed, esős vasárnap délutánokon pizzazabálás közben, a kanapén punnyadva annak, aki szereti ezt a múfajt, pont jó lesz. Remélem még pár évadot megér....

http://mustheartv.blogspot.com/

összességében 10/8 nálam

Rád költi az állam, amit befizetsz?

Egyik nap ez volt a legfőbb kérdés itt a BBC-n. Hogy úgy érzem-e, hogy amit befizetek az államnak, pl TB-t, azt elköltöm-e aztán. Vagy kihasználom-e a segélyeket, szóval az addig befizetett adómat másokra költöm, vagy esetleg én is részesülök belőle (vagy másokéból).
Persze, hogy csak az emberek 20% érzi, hogy igen. Aki nem beteges, és nem munkanélküli hosszú távon, az ezt nem érezheti. Nem is értettem a kérdésfeltevést. Szerintem rendben van így, ahogy van. (Persze semmi nincs rendben, akkor lesz rendben, ha azok, akik azt állítják magukról, hogy azért kapnak állami pénzen autót, és lakástámogatást, mert értümk dolgoznak, majd nem lopnak annyit. Illetve nem lopnak. De most csak az elvről) Szóval maga a rendszer szerintem nem rossz. Hogy ha bármi bajom van, nem kell azon izgulnom, hogy állja-e a biztosítóm, hanem tudom, hogy bármikor elmehetek orvoshoz, vagy a kórházba. Az ellátás minpségét most megint kihagyom. De az ingyenes ellátás, és az ingyenes oktatás nekem alapnak tűnik. A segélyek már más tészta...

Milyen jó életem van nekem, ogy megvan mindenem, semmiért nem kell nagyon küzdeni, illetve nem akartam sosem olyat, amiért kéne nagyon. Van tervem, van álmom, szépen haladunk afelé, vannak bökkenők, volt majdnem egy éve egy Nagy Világmegállás, vannak fűjások, bánatok, rosszullétek, örömök. De irigylem magamat... ahhoz képest.

Marcus Collins - X factor UK

Most megy a döntő. Majdnem minden részt láttam (hátigen, a férjem ilyenkor legtöbbször dolgozik sajnos, jobb dolgom nincs szombat este, szégyen ide vagy oda... egyedül vagyok, mint a kisujjam).
Volt egy pár említésre méltő figura, pl. Kitty Brucknellnek szenzációs hangja volt, de valamiért az emberek nem sszerették. Nagyon szerettem még Craig Colton-t is, jókat énekelt jól. Aztén persze ott volt Johnny, akiről lehetett tudni, hogy nyerni nem fog, de hatalmas figura volt.
Aztán egyszercsak kiszállt a Kokós Frenki. Nem bántam egy cseppet sem, milyen pöcs haja volt már, hangja meg zéró. És vissszahozták az Amelia Lily-t, aki aranyos, meg jó hangja van, szépen énekel, de szerintem nem volt fair a többiekkel szemben. Főként hogy eljutott ide a döntőbe, benne volt a legjobb háromban. Hát komolyan majdnem írtam a BBC-nek (najó, ITV-nek), hogy ez így nem frankó. De végülis most kiesett, szóval mindegy. És akkor most maradt Marcus Collins és a Lillte Mix nevű lánybanda. A lányok jól énekelnek, én spec nem szeretem, de az érdemőket nem vitatom el. Viszont a Marrcus.... hát azért oda vagyok. Kedves arcú, helyes gyerek, alázattal fordul a munkájához, és tud énekelni, táncolni, fiatal, lendületes, minden frankó benne. Fú nagyon remélem, hogy ő nyeri meg. Tegnap ezt énekelte mentorával Gary Barlow-val, szerintem csodás.

Magyarázom

Szóval olyan dolgok vannak, amikre nincs befolyásom. Hiába izgulok, hiába csinálok bármit (állok fejen, hányom a cigánykerekeket, vagy tanítok pókokat móresre, akármi is legyen az), nincs befolyásom a dolgok menetére, ami történik, az megtörténik, vagy ha meg már megtörtént, megtörtént. Ebbe kéne belenyugodni, de olyan nehezen megy.
Tán mert félek a fájástól.
Tán mert felesleges reményeket keltek magamban, és csalódok nagyokat.
Koppanok.
Újra és újra.
Ejj.

Már mondtam

Már mondtam, hogy titkom van, nagy nagy titkom. Nem mondhatom el, viszont másra nem nagyon gondolok mostanában, és persze izgulok is rajta rendesen, így nem merek írni sem, meg semmi sem, nehogy ztán kikotyogjam, vagy hasonló.
Pedig lenne mit, csak nincs erőm. Elnézések.

Astro - X factor USA

Értem én, hogy ez egy verseny, és hogy előbb utóbb csak egy valaki marad, de ez most kiakasztott. A Leroy Bell kiesést megértem, mert mégiscsak 60 éves, és bár nagyon kedveltem, azért megértem. Astro (Brian Bradley) egy külön jelenség. Nem is tudom, hogy éves, talán 12-13, de úgy rappel, hogy csak. És midnen héten maga írta meg a szöveget, minden héten külön dolgozott ezzel, ls ez hihetleten önerőről, munkamorálról tanúskodik. Elképesztően tehetséges, kalapokat le előtte, őszintén remélem, és drukkolok neki, hogy azért kséőbb bejöjjön neki az élet. Mindazok mellett olyan helyes kisgyerek, hogy meg kell zabálni, és nem is neki való a hip-hop világ, de ha ezt választotta, remélem, hogy meg tud maradni tisztának.

Beteszem ide az Eminem-es előadását, de szerintem mind kiemelkedő volt.

Photo Friday: Graceful

Exeter Cathedral